A következő címkéjű bejegyzések mutatása: my nails. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: my nails. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 31., csütörtök

Hópihés géllakk az év utolsó napjára

Sziasztok!

Kicsit eltűntem mostanában az online világból, de most, hogy végre csak napok vannak hátra a szabadságig (és végre újra magyar talajra léphetek), így újult erővel valami érdemlegeset alkottam.

Ebben a kis maniban minden benne van, amit szerettem volna, és bár az arany színe miatt először csalódott voltam, de már teljesen átmelegedve csodálatos és pont olyan, amilyet szerettem volna.

Az arany és piros kombó némi zölddel már karácsonyra a fejemben volt, de akkor végig dolgoztam és nem volt kedvem két órát csak a körmeimmel foglalkozni.
Igazából mostanában egyaltalán nem volt kedvem magammal foglalkozni, de ma úgy kelltem fel fél kilenckor, hogy azonnal kimásztam az ágyból, letusoltam, felöltöztem és SMINKELTEM. Ez baromi nagy szó, mivel egész nap itthon vagyok, sőt a szilvesztert is szűk körben töltjük, szóval okom nem volt rá, de kellett a plusz energia, amit ez ad nekem.

Na, de nem húzom tovább az időt, jöjjenek a képek:

Hidegben az arany méregzölddé változik
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én megőrülök a színváltó körmökért. Szerintem nagyon egyedi és különleges viselet lehet, bár lehet, hogy ezt az én kis infantilis lelkem súgja csak. Nektek bejön?

Természetesrn nem fejezhetem be anélkül, hogy megköszönjem mindazoknak, aki a kevéske bejegyzéseim ellenére is olvastak, azoknak, akik követnek facebookon. Köszönöm! Nagyon sok szép pillanatot hoztatok a nem mindig könnyű napjaimba.

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek! 

2015. október 17., szombat

Rimmel Diamond dust

Sziasztok!

Újabb Rimmel lakkot hoztam mutatóba!


Már a "sparkle every day"-nél írtam, hogy engem megyőzött, de nem hittem volna, hogy így beleszeretek a Rimmel csillámlakkokba. 
Kicsit jobban körbenèztem ezuttal, így már tudom, hogy a kollekció két típusú lakkcsoportból áll: közeoes és erős fedésű (legalább is ezeket láttam a polcokon)
A 001. Diamond dust erős fedésűként kapható, de szerintem nem több, mint a közepes társa. 


Három réteg kell a tökéletes fedéshez, de cserébe egy csodaszép, csillámos, ezüstös árnyalatot kapunk, ami szikrázik a fényben. 

Engem meggyőztek! ;)

2015. október 1., csütörtök

Rimmel: sparkle every day

Sziasztok!

Huhh! Kissè megizzasztott, mire beálítottam a telefonomon a bloggert, hogy a lenyugvó nap fènyènèl mèg elkèszüljön ez a bejegyzès.

Tegnap a facebookon oda ès vissza voltam az egyik Rimmel csillámlakktól, gondoltam, ma egy kicsit bővebben beszèlek róla.



Azon túl kell lèpnem, hogy imádom, de ami nekem legeslegelőször eszembe jutott, hogy rózsaszínesebb volt ugyan, de egy frankenem nagyon hasonló lett.
De tèrjünk a lènyegre.


A külalakban semmiben sem tèr el az átlagos Rimmel formától, ám belül... Oh my...!

Szóval. Elèg szkeptikusan mèregettem, mikor megláttam a feliratot, miszerint közepes fedèsű... Ès glitterlakk? Na, ne! Na, de!!!!


Okè, három rètegben vittem fel a körmeimre, de akkor is. Csodaszèp! 

Látható, hogy (a legnagyobb bánatomra) a körmökön inkább az arany dominál, ami az üvegben csak egy kis fènyt ad az egèsznek, de így is egy nagyon különleges színnek tartom.

Az ára, ha jól emlèkszem, három font (kb. 1200 forint), de abból nem vagyok felkèszülve, hogy otthon kapható-e. 
Ha igen, mindenkèpp csapjatok le rá! ;)






Vèlemèny?

2014. augusztus 9., szombat

"Carpe Diem!" a körmökön

Sziasztok!
Életemben nem gondoltam, hogy egysze  mennyire át fogom érezni ezt a két szót, és egyből visszaidéződnek az egyik kedvenc tanárom szavai.
Ha ezt a kifejezést hallom, mindig arany és piros, ami eszembe jut.
A piros erőt ad, hogy merj lépni, az arany pedig megnyugtat, hogy ha jó úton jársz. 
Ennek a jegyében készült ez a manikűr.

Felhasznált lakkok:
-CR 17
-Butterfly metalic  mirror 11
-Moyra Nr.76

Vélemény?

2014. augusztus 8., péntek

Lila köröm anyának

Sziasztok!

Elméletben ez életem legnehezebb bejegyzése, mert ez az utolsó köröm, amit anyunak csináltam, mielött elment, de az elmúlt iszonyú napok után végre újra van életkedvem, fel bírok kellni reggel anélkül, hogy bőgnék, vagy azon gondolkodnék, mi értelme. Tudom, hogy húsz évesen cikinek számít, hogy ennyire hozzá vagyok nőve anyához, de én nem szégyelem, és mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy szeressétek az anyukátokat, mert nem tudni, a sors mikor választja el tőletek.
Na, de nézzük a körmöt.

Az alap koncepció az volt, hogy lila legyyen kövekel. De az úgy snasz lett volna, és nem engedhettem el úgy majdnem kétezer kilóméterre, hogy nincs valami ilyen személyes ajándéka tőlem, így választottunk pár matricát, amit az ellentétes sarkokba szántam.
Az egész így valahogy tényleg a lelkem egy darabja lett. ;)

Hogy tetszik?

2014. július 24., csütörtök

"Csupa rózsaszín" manikűr

Sziasztok!

Eddig valamiért nem volt túl sok kedvem bármi érdekeset csinálni a körmeimmel. Mikor egyfolytában itthon vagyok, semmi kedvem hozzá, hogy órákat töltsek a pepecseléssel, majd utána nézni ahogy lekopik. Na, de mindegy, mert ennek most vége, mert a jókedvem és az életkedvem is visszatért, ezzel pedig a díszes körmök ideje is :)

Már legutóbb is írtam, hogy a rózsaszín és én nem vagyunk épp egymásnak valók, de talán olyan ez lassan, mint a lila és az én harcom. Minnél joban próbálom utálni, annál nagyob eséllyel bukkanik fel újra és újra. ;)



Igazság szerint nagyon egyszerű manikűrről van szó. A barackos alap a Boulevard fagyilakjai közül a 7-es, majd ezekre a középső ujam kivételével a Miss Sporty Sparkle touche került, a gyűrűsujjamon pedig egy másik Miss Sporty csodát használtam a colour clubbing 404-es lakkját.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem már zavart, hogy mindig csak a gyűrűsujjam különbözik, így igazi pompát most a középső ujjam kapott néhány sötétpink/ciklámen/"mindenki nevezze annak, aminek akarja" színű strasszal.

Vélemény? ;)

2014. július 21., hétfő

Eddig nem mutatott manikűrök

Sziasztok!

Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai, nekem most az utóbbit, és ez a körmeimen is meglátszódott, mert nem volt kedvem semmi hatalmas műalkotáshoz, egyszerűen csak gyorsan kész akartam lenni.
Na, de    is húzzuk az időt, mutatom is őket. ;)

1. Lila-kék kombó:

Mikor ez készült, találomra párosítgattam a színeket és ez a suó volt a legszimpatikusabb. Megkaptam már, hogy a lilát kékkel párosítani őrültség, de én imádom ez a párost.
Felhasznált lakkok:
- Essence 43 where is the party?
-  CR 03



2. Csak virág
Régen én voltam a húgom és anyukám külön manikűröse, de anya a munkája miatt a húgom pedig a távolság miatt nem kér semmire. A húgom maga festi a körmeit, de kitalálta, hogy strasszokból rakjak neki virágot. Ez lett. Szerintem csini.


3. RÓZSASZÍN!!!
Ezzel a színnel én sokáig nem tudtam megbarátkozni, mert sosem voltam az a  hercegnős típus. Ehhez a színhez fel kellett nőnöm, a dacos kislány sosem hordott volna rózsaszínt, ráadásul jól sem állt. Azóta viszont sok  minden megváltozott.
Ja, és ez a Miss Sporty rózsaszín csodaszép (kell egy új üveg, mert ez bizony két éves)
Felhasznált lakkok:
- Miss Sporty 302
- Rose Nail 100
Tudom, hogy nem akkora szám, de én jól megvoltam velük az erlmúlt napokban :)

Vélemény?

2014. július 6., vasárnap

Fehér-rózsaszín manikűr

Sziaszok!


A hétvégére lecsendesedet minden, és beszereztem pár új lakkot é megalkottam egy visszafogott manit.
Fehér lakkom nem volt, így vettem egyet abból is. Ugye mindenki tudja, milyen nehéz jó fehér lakot venni... A Rose Nail fehér lakkja, nem olyan borzalmas. A legjobb benne, hogy nincs hibajavító hatása, szép fényesre szárad, nem porózus, bár gyorsan megkopik.

Erre a fehére jött a Miss Sporty Sparkle touche fedőlakja. Már a polcokon nézve is imádtam, de így hogy a körmömön látom... Awh ;)
Mindig ki akartam próbálni egy ilyen kombót, nagyon elegáns hatású mégis feltűnő és vidám.
A gyűrűsujjamra pedig egy halván rózsaszín került, a Rose Nail 057-es lakkja. Egyszer má volt egy hasonló színem egy Lora lakk személyében. Akkor az volt az igazi hercegnő színem. Ez viszont nem egészen ugyan sz, de imádom. Szóval ez lett a hétvége utáni, kellemes hétindító mani.

Új gyönyörűségeim ;)


Vélemény?

2014. július 2., szerda

Dry brush technika

Sziasztok!

Nem is olyan régen a kedvenc körmös vloggerem egy fantasztikus technikát mutatott be. Cutepolish összes ötlete egyedülálló és fantasztikus, és mikor megláttam ezt a módszert, tudtam, hogy ki kell próbálnom. Ez az idei nyár nagy slágere lehet :)

Az egyetlen problémám az volt, hogy nem volt itthon fehér körömlakkom, így ezt ezüsttel helyettesítettem, de szerintem így is nagyon szép lett :)

A technika tulajdonképpen pofonegyszerű. Lefested a körmödet egy alapszínnel (jelen esetemben az ezüsttel), majd a színes körömlakk ecsetét jól lehúzod az üveg szélén és végighúzod a körmeiden. Innen az elnevezés is, hiszen majdnem száraz ecsettel dolgozunk. Én egy adaggal négy körmömet tudtam megcsinálni, utána pedig csak az üveg nyakáról vettem fel egy kevés festéket.

Igazán egyszerű, mert nem kell pontos vonalakat húzni, csak könnyedén maszatolni. A repedezős lakkok után újra valami egyszerű és nem precíz munkát igénylő technika. :)

Felhasznált lakkok:
Rose Nail ezüst (folyékony ezüst)
Rose Nail 15
Manhattan Lotus effect 21G
Manhattan Lotus effect Urban Desire
Coral Prosilk 120


Nyáresti bulikhoz kiválló választás lehet, hiszen pillanatok alatt kész, nem kell kapkodni, idegeskedni, hogy elrontjuk, mégis nagyon mutatós.

Nektek hogy tetszik? Ismertétek már? Kipróbáltátok?


(Cicmic kíváncsi volt, mite készülök) :D

"Mindenhol lila" köröm

Sziasztok!

Sokszor hangoztattam már, hogy nem kifejezetten rajongok a lila színért, de valamiért midig ez bukkanik fel az életemben. Legutóbb egy újabb lila színű tárgy, egy lila bőrönd került az életembe.

Ezért úgy döntöttem, hogy egye fene készítek egy csak lila manikűrt, amihez először az összes lila lakkomat fel akartam használni, de túl sok lett volna, így egy egyszerűbb változatot készítettem.

Az alap a legfrissebb lakkom lett. Halvány lila, vagy inkább orgona szín. Hát szo-szo.. Nem lesz a kedvenc lakom, bár ilyen színre már régen vágytam, de a tartóssága és a fedése vetekszik a fagyilakkal. 329 forintot megért a kísérletezés, de max valami keményre száradó topper vagy uv-re száradó fedőlakkal tudom elképzelni.

Igazság szerint legszívesebben azonnal le akartam mosni, de aztán némi díszítéssel dobtam fel, amihez a Miss Sporty Oh my gem! koccekciójának 003-as lakkját használtam.
Igazából már aznap lepattogzott a vége, hiába tettem rá fedőlakkot, de ezen kívül túlélte az utazást. 

Hogy tetszett? 

(Kicsit sem sok a lila...)

Lakkteszt: Claire's Splatter Effect Sequins

Sziasztok!

Nem tudom, ki hogy van vele, de én újabban megőrülök a toperekért. Ha nincs máshoz kedvem, gyorsan felkenek valamilyen lakkot, rá a toppert és kész is. Eddig a legnagyobb kedvencem a Miss Rose kék csillámos toppere volt, de kiütötte a nyeregből ez a kicsike.

A Claire's Splatrer effect kollekciója varázslatos. Csak álltam a polc előtt és meg sem tudtam szólalni. Választani meg még nehezebb volt, de végül a Sequins nevű csoda jött velem haza.

Ez egy csodalakk! Emlékeztek, hogy nem voltam elégedett a Boulvard fagyilakkjának tartósságával. Íme a gyógyír. ;) A tartósságot olyan szinten javítja, hogy napok múlva is alig lehet lekaparni.

Szerintem ráadásul jól isnéz ki együtt ez a kető, de ezüsttel már láthattátok:


Na, szóval imádom ezt a lakkot és nagyon szeretnék még ilyet több színben. Nektek hogy tetszik?

Ha nyár, akkor narancs :)

Sziasztok!

Hol is kezdjem? Az életem tele van változásokkal mostanában, ezért bár lakkoztam, de nem volt erőm írni. Most viszont pótlok mindent... remélhetőleg.
Mikor már majdnem feladtam, akkor tudatosították bennem, hogy vannak emberek, akik kíváncsiak a munkáimra, és ez egyszerre furcsa és nagyon jó, és ez nem engedte, hogy a fejem felett köröző keselyűk elé vessem magam.
Szóval élek, és ez alkalommal egy igazán nyárias manikűrt fogok nektek mutatni. Én a banketten viseltem ezt, de annyira üde és vidám, hogy kerti partyra, buliba vagy akár egy sima hétköznapra is megfelel.

Na, nézzük!

1. Lépés

Fesd le a hüvejk-, a mutató- és a kisujjadon a körmöd citromsárgára. Én a Manhattan lotus efect 21G lakkját használtam. Aztán készíts francia manikűrt a maradék két körmödre egy csillámos narancs lakkal. Ehhez tökéletes lehet a Manhattan sugar effect coral glam nevű lakkja, de a MissSporty Crush on you színei közt is megtalálható ez az árnyalat.

2. Lépés

Majd a sárgára egy szivacs segítségével ütögess fel a körmöd szélére narancssárgát. Én ehhez egy flormar utánzatot használtam, ami egy árnyalattal sötétebb a Manhattantől és nem csillámos.

3. Lépés
Végül nincs más dolgod, mint elkészíteni a díszítést a gyűrűsujjadra. Fess a francia vég kezdetéhez egy csillagot és pontokat. Egy pontozótű vagy fogpiszkáló segítségével könnyedén elkészítheted. Majd jöhet a fedőlakk, hogy fényes és tartós legyen. 
Amit a szivaccsal a bőrödre kentél egy fültisztító pálcikával le tudod szedni, amit pedig nem, azon egy mosogatás könnyen segíthet ;)

Remélem, hogy tetszett. További szép napot mindenkinek!