Sziasztok!
Mostanában rengeteg változás ért, olyan dolgok, amik beindítottak egy bizonyos folyamatot, és hogy ezt az egész közepén állva próbálom felismerni, azt kell mondjam, vannak olyan lépések, amikre igazán büszke vagyok. Előre leszögezem, hogy nem érdekelnek a negatív megjegyzések, mert ezek a legkisebbektől a legnagyobbakig mind hozzájárultak, hogy az legyek, aki. Aki ezt nem érti, hát így járt...
1. Felvettek az egyetemre
Jelenleg ugye halasztok, de mióta az eszemet tudom, én mindig is a Pécsi Tudományegyetemre akartam járni. Voltak ugyan olyan időszakok, amikor egyáltalán nem akartam egyetemista lenni, de igazság szerint, régi és nagy almom vált valóra ezzel.
Mikor beleptem életemben először azon a kapun, tudtam, azonnal ereztem, hogy ez a nekem való hely.
Sokat küzdöttem érte, de az érzés, mikor kézhez kaptam a határozatot, az minden szenvedést és álmatlan éjszakát megért.
2. A munkám
Tudom, most sokan furcsán bambulnak a monitor előtt. Mi a fenéért lehet valaki olyanra büszke, amit utál? könnyen. Van. Úgy gondolom, hogy ez ember bármit is csinál, akkor már más. Nehéz ezt megmagyarázni. Kemény meló, de mégis van benne valami pozitív, mikor látod, hogy megéri dolgozni... Nem tudom ezt így megmagyarázni, de büszke vagyok arra, hogy dolgozok, hogy önálló és felnőtt vagyok (na, jó, annyira talán nem felnőtt, de sokkal érettebb, mint mondjuk egy évvel ez előtt).
3. A barátaim
Az életem legnehezebb döntése volt őket lehagyni, de tudtam, hogy ez alkalommal önzőnek kell lennem, hogy a saját jövőmet kell szem előtt tartanom. Sosem bántam meg, de nagyon hiányoznak, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a barátaim, és ha nem is úgy, ahogyan eddig, akkor is az életem részei.
4. Zene
"Gyermekkorom" legszebb időszaka volt, amit zenéléssel tölthettem, és ha jól számolom, ez 11 év mindösszesen. Ez idő alatt nekem a zenélés az életem lett. Nem ért véget. Elvonhatsz ugyan egy embert a zenéléstől a zenét sosem veheted ki belőle. Belőlem sem. Várom, nagyon varom a pillanatot, hogy újra hallhassam azt a lágy, búgó-rezgő hangot, a soha nem elég tiszta akkordokat, hogy újra érezzem, ahogy megrezzen a nád, ahogy zsibbad az ujjam a sok gyakorlástól... hogy az életem kottáját a szünet helyett újra hangok töltsek be.
Ugye, milyen kis költői vagyok? De a lényeg, hogy büszke vagyok arra, hogy zenélhettem, mert a zene sok mindenre megtanított. Elsősorban fegyelemre, A hangok jönnek egymás után, mindent be kell tartani és ki kell tartani. Meg kell csinálni. A közönséget nem érdekli, milyen nehéz, csak, hogy jó-e. Ezen felül szenvedélyt és bátorságot. Hogy így így egyben?
A zene hat az emberekre, hat magara a zenészre is, és hogy hatni tudjon igazán a közönségére, át kell ereznie... Van, hogy annyira elragad a földről, hogy kinn állni a színpadon semmiség, de a kezdet sosem egyszerű, és ha ideges vagy, lámpalázas, akkor az emberek ezt látják rajtad. A bátorság ehhez kell. Mert nem a félelem hiánya a bátorság, hanem, hogy ennek ellenére is próbálkozol...
5. A testvéreim
Hárman vagyunk testvérek, és igazság szerint én mindig kívülállónak éreztem magam, de most, hogy már felnőttünk, nagyon büszke vagyok rájuk, annak ellenére, hogy nem mindig értek egyet a döntéseikkel. Ki-ki választott magának utat, amit most a legnagyobb odaadassál járnak. Azt hiszem, többet nem is várhatnék tőlük.
6. A blogom
Tudom, csak egy kis amatőr próbálkozás ez, de számomra nagyon fontos és büszke vagyok arra, hogy ez meg megmaradt nekem a régi életemből és azóta, hogy nem otthon vagyok talán fontosabb is lett.
Büszke vagyok rá, hogy egyre többen olvassák, és arra is, hogy nem lustultam teljesen el, és még mindig megvan :D
Azt hiszem ennyi... Bízom benne, hogy ez a sokkal személyesebb poszt is elnyerte a tetszéseteket. Nem volt ezzel nekem semmi szándékom, nem akartam senki orra alá dörgölni, micsoda sikeres ember vagyok (mert nem vagyok), csupán szerettem volna felhívni az emberek figyelmet arra, hogy mennyi mindenre érdemes odafigyelni. Mondjátok ki, azokat, amikre büszkék vagytok, mert igenis azok lehettek.
