2016. november 4., péntek

Építkezz a múltból - Ha az élet téglát ad, kreálj valami hatalmasat!

Sziasztok!

Gondolom, feltűnt nektek, hogy a cím első fele már megjelent egyszer. Ez annak a bejegyzésnek a folytatása. Nem volt könnyű újra átélni, mert bár túl vagyok rajta, de mégis elég fájó emlékek ezek. Itt azonban nincs még vége.

Akkor azt hittem, könnyű lesz új munkát találni, mert elég, ha akarom és kitartóan keresem. De az idő elkezdett telni, rám pedig egyre csak nehezedett a nyomás, haszontalannak éreztem magam, és lelkileg sokat kínoztam magam miatta.

Két és fél hónapot töltöttem munka nélkül és bár az elején jól esett a pihenés, ahogy az idő telt, szembe kellett néznem önmagammal. Nem is tudom igazán, hogyan is fogalmazzam ezt meg. Abban az időben nem voltam önmagam legjobb barátja. Kezdetnek ott volt, hogy az amúgy sem túl nagy önbizalmam az előző munkahelyemen még inkább megcsappant, mert míg inkább eljátszottam, hogy ostoba vagyok, mintsem konfliktusba kerüljek, és ezt nem voltak rest naponta megerősíteni bennem, valahol el is hittem azt, úgyhogy ott álltam munka nélkül úgy hogy egy utolsó lúzernek hittem magam. Minden nap okoltam magam, amiért még nem sikerült új munkára lelnem és bár anyagilag még ekkor is független voltam, akadtak olyan "jóakarók", akik tudták, hogy ők már mit csinálnának a helyemben, vagy éppen a párom helyében. Sokat sírtam ezek miatt. Gyakorlatilag már annyira nem hittem magamban, hogy még az utolsó embert is, aki fizikailag is mellettem tudott lenni, elkezdtem bántani.

Sokszor voltam undok a párommal, aki egyáltalán nem értette, hogy mi is történik, mit tegyen, hogyan segítsen nekem. Hiába mondta, hogy nincs semmi baj, hogy mellettem van, ne féljek, én csak okoltam magamat. Naponta mondtam el magamnak, hogy ostoba vagyok, hogy még ennyire sem vagyok képes, de a számat azt jártatom, pedig egy tudatos lánynak hittem magam. Folyton csak azt láttam, hogy a terhére vagyok mindenkinek, hogy mindenki un már, és hogy ezt megerősítették azok amiket viszont hallottam, az egyáltalán nem segített. A végén én már jóformán mindent megtagadtam magamtól, ami egy kicsit is jól esett volna, a páromtól pedig még egy fagylaltot is csak nagy nehezen tudtam elfogadni. És még így is a szájukra vettek, hogy eltartatom magam. Pedig ha tudták volna...



Ezek után pedig nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy ritkán mozdultam ki itthonról. Egy idő után pedig kialakult, hogy nem szerettem kimenni. Ha csak a boltba kellett volna lemennem, már akkor komolyan meg kellett küzdenem magammal, és később már szorongtam, ha ki kellett mozdulnom itthonról, olykor pedig még a sírógörcs is rám tört. Ettől pedig még rosszabbul éreztem magam. Gyűlöltem magam, amiért gyenge voltam, nem értettem, miért érzek így.

Mégis interjúra el kellett mennem. Nem volt könnyű ezekkel az érzésekkel és még ekkor sem gondoltam túl sok jót magamról. Az első két pofára esés után pedig a helyzet csak rosszabb lett. Nem akartam folytatni, sokszor akartam feladni mindent.



A megoldás pedig a legváratlanabb pillanatban érkezett. Egy vasárnap reggel teljesen ki voltam készülve, nem akartam hinni, hogy nem megy, erőre kaptam és a neten keresgéltem munkát. Semmi értelme nem volt, hiszen két hétre rá mentünk haza két hétre. Mégis rengeteg jelentkezést küldtem el. Nem gondoltam, hogy bármi is lesz, hiszen körülbelül tízszer ennyi helyre adtam be az önéletrajzomat, sok helyről pedig választ sem kaptam.

Pár napra rá viszont csörgött a telefonom. Munka miatt hívtak, másnap pedig már mentem is az interjúra. Féltem. De minden rendben ment. Még a kéthetes szabadságomat is jóváhagyták. De nem mertem bízni benne. Mikor azonban megérkezett az üzenet, hogy várnak a training-re, kezdtem felfogni, hogy ez valóság. A munka tényleg az enyém.

forrás:http://www.coffeemachinereviews.co.uk/coffee-machines-under-100/


Azóta pedig felfordult az életem. Ahogyan elkezdtem dolgozni, minden felborult. Aki már dolgozott kávézóban, az tudja, hogy a hajnali kezdés bizony nem könnyű és ha ezt ötvözzük azzal, hogy huszonnégy órán át nyitva van és állandó váltásban vagyunk, tehát sosem azonos a beosztásom, hát teljes a zavar. Még csak most kezdek visszatérni magamhoz. Vagyis ez egy kicsit bonyolultabb. Más lettem.

 Az új munkával nyertem egy kis önbizalmat és most próbálom újra felépíteni önmagamat. Próbálok erős maradni, de időnként nem könnyű. Az biztos, hogy megtanultam, hogy hinnem kell magamban és nem engedhetem meg másoknak, hogy lenézzenek, vagy lealázzanak.

Ez az, amit mindenkinek tanácsolok. Ne hagyjátok magatokat, hogy félrevezessenek, hogy lenézzenek.Inkább gondoljatok egy kicsit többet magatokról! Ne hagyjátok, hogy félresöpörjenek! Legyetek erősek és higgyetek a csodákban!

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy végre találtál munkát. Remélem, hogy a nyomasztó érzések minél hamarabb feledésbe merülnek és a sebek amiket ez a nehéz idő maga után hagyott minél hamarabb begyógyul. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem, a legjobb úton haladok felé. Az biztos, hogy nagy lecke volt számomra, amit remélem majd hasznosíthatok az életemben.
      Köszönöm, hogy írtál! ;)

      Törlés
  2. Gratulálok, és örülök, hogy sikerült király melót találni végül :) :) Örülök, hogy visszanyerted az önbizalmad, és hogy nem hagytad magad!! :)

    VálaszTörlés