2016. június 22., szerda

Teszt: Rokit one step nail polish kit

Sziasztok! 

Mi tagadás jó mélyre kellett ásnom a képekért, ami azt jelenti, hogy megint elhavazódtam... 

Viszont a korábbiakkal ellentétben szeretném megmagyarázni. Nem a költözés, hiszen azon már egy ideje túl vagyunk, inkább, hogy annyira belendült a mókuskerék, hogy csak teltek a napok anélkül, hogy bármi produktívat tettem volna. De ma vettem egy mély levegőt és leugrottam a képzeletbeli vadul zakatoló mókuskerékről. Pont! A többit majd elmesélem máskor. Most jöjjön a Rokit teszt.


Már az is megér egy pár szót, hogy hogyan is került hozzám a készlet. 
A beköltözésünk másod vagy harmadnapján lehetett, mikor kiszúrtam, de az akkori 28 fontos árát kicsit sokaltam, úgyhogy a polcon maradt. Nagy erő kellett hozzá, de nem vettem meg. Majd hetekkel később valami azt súgta, nézzem meg újra.

Jól tettem, mert akkor már féláron volt. Így már szimpatikusabb volt, ráadásul utolsó darab. El kellett hoznom.
Na, de térjünk a lényegre!


A készlet tartalma:

Egy led lámpa
Egy fertőtlenítő folyadék
Két one step géllakk
Húsz darab szálmentes kendő
Egy narancsfapálcika
Egy kicsi körömreszelő

Használata:

Hogy is kezdjem? Egyszerű lenne... De nem az. A one step géllakk lényege, hogy nem kell hozzá sem alap- sem fedőlakk. Ez rendben is van. Zsírtalanítottam, fertőtlenítettem majd felbufiztam a körmeimet, majd mehetett a lakk. 
A végeredmény egy nagyon fényes lakkozás, de valahogy nem volt meg a géllakk érzete. 
És ez már az ELSŐ este meg is mutatkozott, mert az egyik körmömről a vége megpattant. 

Hosszú ideje géllakkozok, tudom, hogy ez lehetetlen. Ilyen egsszerűen nincs. Egy hetet bírt ki, de rendesen megtépázott állapotban volt, mikor leoldottam.

(Kezdeti állapot)

Gondoltam, teszek egy próbát a másik színnel is, de akkor már próbálok hozzá alapot illetve fedőlakkot tenni.

Na, ez volt egy szép eset. A világért nem akart megtapadni az alaplakkon, bár gondolom, ezért one step, de azért sikerült kiszenvedni és így már szép és tartós is lett. 

Őszintén szólva nem hiszem, hogy mint one step géllakk nagyon értékelhető lenne, pedig két csodálatosan szép színről van szó.

A shock pink egy az egyben ugyan az, mint az Avon megegyző nevű körömlakkja, a postbox red pedig egy nagyon dögös igazi vörös szín. 

Nem tudom, hogy miként kísérletezzek még vele, hogy használható legyen...

Viszont egy jó pontot is megemlítek. A lámpát ugyanis imádom. Ami uv lámpám van, az túl nagy, nem is szívesen veszem elő, meg ha elutazunk haza, rendszerint erősen agyalok, hogyan bírom ki egy hónapig köröm ügyileg. De ez most már megoldódott, hiszen abszolut kézipogyász barát méretű.

Ha nagyon kellene értékelnem, 5/4- et mondanék, de csak nagy jóindulattal és csak a lámpa miatt.

Ti mit gondoltok? Próbáltátok már?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése