2013. szeptember 29., vasárnap

Kedvencek - szeptember

Sziasztok! Tudom, hogy még csak holnap lesz vége a hónapnak, de a manikűrvadász miatt mára maradt ez a bejegyzés, mert nem akartam egy nap két blogon is publikálni.

Szóval úgy döntöttem, hogy ebben a hónapban is közhírré teszem a kedvenc dolgaimat. :D Először azt hittem, nem sok kedvencem van, és igazából majdnem mind olyan, amiről már írtam, de meglepődtem, hogy van egy-két olyan is, amiről méltatlanul elfelejtettem beszámolni, pedig nagyon rég óta imádom. Szóval kezdjük a szokásos ömlesztett képpel :D


1. Oriflalme Beauty corrector kit:

Újat mondani róla nem tudok, de egyszerűen odavagyok érte. Itt tudjátok megnézni az előző kedvencek bejegyzést, amiben már írtam róla.

2. Avon Super SHOCK szemhéjtus (blackneed metal):
Szintén olvashattatok róla abban a bejegyzésban

3. Eyeshadow with almond oil:
A fene tudja már a rendes nevét ennek a palettának, de ha valaki tudja, annak megköszönném, ha megírná, mert szeretnék még belőle, ha egyáltalán kapható. Én anyukámtól kértem el, tehát elég régi viszont nagyon jó. Az ember épp csak hozzáér, máris gyönyörű színeket kap és olyan puha, hogy az leírhatatlan. Bár leginkább a legvilágosabb színt használtam, de mind baromi szép szín.

4. Miss Sporty Metal flip 040:
Imádom, imádom, imádom... Liza, köszönet érte, a héten megy a tiéd is :)
Szóval ennek a lakknak a története, hogy nálunk hiába mentem érte háromszor vissza, nem volt. Egyszerűen ezt a színt nálunk nem lehetett kapni. Mikor megláttam az ismertetőben, hogy ilyen is van, vissza is mentem, de feleslegesen...

5. Lemax Colour Lima HD 20:
Ritkán van egy hónapban két kedvenc lakkom, de most ez a helyzet. Bementem, hogy megvegyem a lakkot, ami kellett, és ez ott volt... Nem volt szívem otthagyni :)

6. Lora szájfény:
Na, ennek is lekopott a száma, így már nem tudom, de ebben a hónapban tutira ez volt a kedvencem (mint ahogy már elég rég óta). Alig van színe, tehát hétköznapokra is tökéletes, de gyönyörűen csillog, tehát alkalmakra is jó. Ez a jóker! :D

7. Lora Bad Girls Delux Mascara:
Na, erről a szempillaspirálról mindig csak úgy nyilatkoztam, hogy a falsh lash effect spirál, de igazából semmi többet. Elég rég óta megvan, de csak most kezdtem igazán használni. Tesis napokra ugyan is baromi jó, mikor nincs kedvem sminkelni. Ez, egy rúzs, némi korrektor, enyhe pirosító és már mehetek is. Mikor megvettem, oda voltam érte, csak megvolt az a rossz tulajdonsága, hogy kenődött :S Már rájöttem, hogy ha figyelek, míg megszárad, utána már nem lesz baj. Sminkek mellé nekem ez sok, de egy bulisminkhez például még én is el tudnám képzelni. Mondjuk itt van az oka, amiért nem nagyon használtam: nincs időm bulizni... :(

Kedvenc sminkem: arany-szilva
Már láthattátok, de ez lett a legjobb sminkem egész hónapban. Bár hozzá tartozik, hogy nem mindig volt kedvem nagyon variálni reggel hatkor a sminkkel. :D


Kedvenc csokim: Boci Aero
Egyértelmű! Olyan kevés csokit eszek, hogy az egy korombelihez képest semmi, de a múltkor kaptam egy ilyet, így most ez a kedvencem :D

Kedvenc ruhadarabom:
Utáltam a suliban a benti cipő szabályt, komolyan. Én képes lettem volna egész nap a vizes cipőmben is lenni, mint hogy papucsban klaffogjak a folyosón. Aztán jött ez a csipke-csizma ötlet. Sajnos mire beértem a boltba ez az egyetlen maradt a méretemben, pedig én jobban örültem volna egy fehérnek, de már megbarátkoztam vele. Első ránézésre nem tűnik valami melegnek,. de egyébként nem olyan hideg, mint azt gondoltam, még nem fázott benne a lábam, bár csak ugye bent hordom. Persze kaptam érte hideget-meleget egyaránt. Nyilván az előbbit csak a hátam mögött, mert a szemembe nem merik mondani, így nem is törődtem vele. A csipkelődések is megvoltak: "Igen csipkébe léptem, zavar?" Persze volt, akinek tetszett, de nem érdekes, a lényeg, hogy nekem tetszik és kész!

Kedvenc outfit:
Nos, erre két képet is gondoltam. Az elsőt is imádtam, de ugye akkor még némileg jobb idő volt, most pedig már a második a jobb, persze kizárólag csak egy plusz kabáttal. :D

Kedvenc parfüm:

Vattacukor!!!! :) Hihetetlen, hogy eddig minden alkalommal elfelejtettem, pedig már július óta megvan. Imádom! Komolyan. Először olyan városi tini illatnak gondoltam, de aztán rájöttem, hogy nagyon is illik hozzám ez az illat, így közel a húszhoz is. Arról nem beszélve, hogy jó emlékeim fűződnek hozzá :)

Egyéb kedvenc:

dps dream 7 tablet :) Olyan jó érzés, hogy megvan. Egész augusztusban ezért dolgoztam, de megérte. Tegnap lefagyott, így körülbelül hülyét kaptam. Nem tudtam se kikapcsolni, se semmi, meg kellet várnom míg lemerül, de szerencsére aztán jó lett. Hihetetlen, hogy néhány hét alatt mennyire hozzám nőtt.

Szóval ezek voltak a kedvenceim ebben a hónapban? És a tieid?

2013. szeptember 21., szombat

Őszi, arany-szilva smink

Sziasztok! Az elmúlt időben nem volt túl sok időm írni, ahogy beindult a suli, elkezdődött a tanulás, és egy jó két hétig azt sem tudtam, hova forduljak, minek álljak neki, hogy végre fogyjon belőle. Most is van még mit csinálnom, de sikerült beállítanom a napirendem, így marad időm erre is. :D

Ez alkalommal egy igazi őszi sminket készítettem nektek, remélem, hogy tetszeni fog, bár nem titkolt tény, hogy a szalagtűzős sminkemet kísérletezgetem, de ennek annyira őszi jellege lett, hogy végül így neveztem el :)

Arc:

Bár a nyár lejárt, de még nincs olyan hideg, és időnként még süt a nap, így egyelőre az Avon Solution színezett hidratáló krémét használom az arcomon. Elég jó véleménnyel vagyok róla, bár gondolom lassan itt lesz az ideje átszoknom az alapozóra...
A hidratálás után az Oriflame hármas korrektor palettáját használtam, értelem szerűen mindent a megfelelő helyre.
Természetesen egy kis pirosító sem maradhatott el, hiszen a színem már jelentősen megfakult, de szeretem ha van valami élet az arcomon.
Szem:
A szemsmink volt a meghatározó, mint, ahogy nálam általában. :) A belső szemzugba egy kis fehéret tettem, majd a szemem belő felére a fehér után egy kevés aranyat használtam, majd egy pufibb ecsettel a külső részre egy kis szilva színt (bal oldalon a második a legalsó sorban) vittem fel, a mélyítő vonalba pedig egy leheletnyi barnát. Ez utóbbi szinte csak alig látszik, a lényeg a mélyítés, nem is akartam, hogy a barna domináljon. Végül szempillagöndörítés és a szokásos hétköznapra használt Lora szempillaspirál. Az alsó szempillasorom alá felvittem a színeket egymás után, hogy azt is hangsúlyozzam, de a szemceruza elkerülésével.
A kész mű

Száj:

Ebből a szempontból érezni már, hogy itt az ősz. A szám (és a kezem) állandóan száraz, így esett a választásom erre az ajakápolóra. Amellett, hogy jól ápol szép fénye van, mintha egy szájfény volna. :)

És valahogy így néz ki egészben, bár nem valami közelről, nem tudom, mennyire látjátok. Bár ebből is látszik, hogy jól viselhető suliban is, mert kevés az esélye, hogy beszólnak érte, hacsak nem  tanár orra előtt ültök, mert akkor azért sanszos, hogy észreveszik. Én viszont nem fogok az utolsó évemre megváltozni, eddig is sminkeltem magam (kilencedik óta), szóval nem hazudtolom meg magam :)

Mos? Mit gondoltok? Ti szeretitek ezt a színösszeállítást? Milyen sminket viseltek legszívesebben ősszel?

2013. szeptember 14., szombat

Könyvajánló: Evelyn Marsh: Az álarc lehull

Ritkán ajánlgatok bárkinek is könyvet, így most ez egy különleges alkalom. Leginkább azért vágtam bele, hogy egy kis segítséget nyújtsak a holnapi fordulóhoz a körömkihívásban.


Szóval a könyv. Nos, nem igazán egy lányregény, de nem is az a nagyon legondolkodtató esetleg filozófiai olvasmány. Én leginkább egy könnyed kriminek mondanám, bár elég modern felfogásban. Nekem nagyon tetszett, úgyhogy bátran ajánlom azoknak, akik nem a nyálasan romantikus történetek örültje, mert ebben olyat nem talál. Bár Francisca (Lanza doktornő) és Antonio részéről megvan a szerelmi szál, de az a maga egyszerűségétől szép és nem a hosszú körmondatokban megfogalmazott érzelmektől csöpögő sztoritól.

A történet Las Palmasban játszódik, a drogok és a prostitúció hazájában. Tele izgalommal, hazugságokkal, komoly cselszövésekkel, tervekkel, de végül a rosszak megbűnhődnek, a jók elnyerik méltó jutalmukat, tehát happy enddel zárul.

Francisca a Santa Catalina kórház orvos, ahová egyre több beteg érkezik, akik rejtélyes módon mind azt állítják, a főorvos valamit beadott neki az egyik éjszaka, és hirtelen rosszabbul, majd jobban lesznek. Maria Vega a kórház főnővére és Francisca legjobb barátnője, ráadásul véletlenül pont az Oroszlánház tulajdonosnőjének a húga. Eközben pedig egy Marcó nevű alak sorra öli a prostituáltakat. Miért? Hogy hogyan függ ez össze? Na, azért mindent nem árulok el. :)

"Gran Canaria kedvelt üdülőhelyén a szikrázó napfény, a simogató víz, a luxusszállók kényelme nern mindenkinek kijáró kiváltságok. Playa del Iglesen működik a Santa Catalina Hospital. A kórház a légzőszervi  megbetegedések gyógyításán kívül sok egyébre is jó lehetőséget kínál... A sziget fővárosa Las Palmas, hatalmas kikötője a gazdagok jachtjai mellett az alvilág, a prostitúció, a kábítószer-kereskedelem paradicsoma. A kikötő világa, a gazdagok és a stricik, az utcalányok cselszövései, az intrika, a bosszúvágy, a pénzsóvárság és a hatalom kérlelhetetlen vastörvényei kapcsolódnak össze a különleges emberi sorsokban. Az élet sokszínűségében főszerepet játszik a szenvedély, a gátlástalanság, a becsület örök körforgása."
(Ez olvasható a könyv borítóján)

Igazából azért is tetszett annyira, mert ha lehámozzuk róla a körítést, pontosan azt kapjuk, amivel az ember nap, mint nap találkozik: álarcokkal. Minden ember viseli a maga álarcát, ritka az, aki a valódi arcát mutatja. A legjobbkor olvastam ezt a könyvet, mert pont a nyár elején volt, hogy megláttam valaki valódi arcát, és akkor az úgy szíven ütött, hogy nehezen tudtam újra bízni az emberekben. Aztán rájöttem, hogy gyakorlatilag ez mindennapos.

"Vannak szegények, akik azért váltak bűnözővé, mert megfelejtkeztek arról, hogy a társadalom csakis a gazdagoknak engedi meg a lopást."
(Étienne Rey)

Lányok, remélem, hogy tudtam segíteni. Mit gondoltok? Ti elolvasnátok? Van valami hasonló jellegű könyv, amit olvastatok (rákaptam a témára)?

2013. szeptember 12., csütörtök

Hol voltam?

Sziasztok! Szánom-bánom bűnömet, hogy eddig egy szót sem írtam, de ahogy elkezdődött a szeptember, számomra az agyhalál is bekövetkezett. Ahogy ez lenni szokott, azonnal a nyakamba zúdult a tanulnivaló, a végzős év problémái, mint a szalagtűző, ballagás (igen, mi már ezen gondolkozunk), a stressz az érettségi miatt (két emelt, te jó ég).

Szóval, rám járt a rúd, mivel még a kutyám is beteg lett, így két napig alig aludtam. Szerencsére jól van, és lassan minden kezd rendbe jönni. Elvileg mindent elintéztem a szalagtűzőre (ha nem húzzák át a számításainkat), csak a tánctanár hiányzik, még a ruhám is megvan, de erről még elővigyázatosságból nem rakok ki képet, viszont a szalagtűző után azonnal láthatjátok majd. :)

Többet is próbáltam, de aztán végül az elsőt választottam, ami egyébként lila színű. Nem akartam lila színű ruhát, de végül beleszerettem.

Ezen kívül semmire nem volt időm, ezerrel tanulok, épp a hetem ment rá, hogy átnéztem a 9.-es irodalomkönyvemet. (Igen, stréber vagyok, de büszkén vállalom :D), de majd talán ahogy belelendülök, könnyebb lesz és jut is most már időm írni.

Amúgy, így néztem ki az első nap :D Már nem tetszik annyira, mint akkor, bár ez a kép már délután készűlt, szóval mindegy. :)

2013. szeptember 1., vasárnap

Volt egyszer egy nyaralás...

Hát nem most volt, hogy "nyaralni" voltam, de ígértem egy beszámoló félét és még nem írtam meg. Gondolkodtam rajta, hogy majd egy egész nyaras beszámolóval kötöm egybe, de inkább így írom meg, mivel nem sok mindent tudnék egyébként mondani.

Szóval akkor lássunk neki: Néhány napot töltöttem Sóstón a zenekarral. Ha úgy vesszük össz-vissz két és fél nap volt, csütörtök este mentünk és vasárnap reggel jöttünk. Próbálom napokra lebontani, hátha úgy értelmesebb leszek :)

Csütörtök:
Este olyan fél nyolc körül indultunk, majd egy kisebb bevásárlás után útközben megérkeztünk. Nem voltunk sokan, viszont jól szórakoztunk. Első este: PÓKER!


Sosem szerettem kártyázni, valahogy nem az én világom, és a póker szabályait is csak kicsit ismerem, de amint rám mosolygott a szerencse, mikor már majdnem mindent elvesztettem (nem pénzben játszottunk), onnantól kezdve kezdtem élvezni a játékot. Végül ketten maradtunk és amolyan mindegy alapon (menjünk már aludni, fél kettő van) felraktam mindent és buktam :)

Péntek:
Őrült nap! Azt hiszem, ez rá a legjobb kifejezés. :)
Reggeli után előkerült egy ezer éves "Gazdálkodj okosan!" társasjáték, amivel persze azonnal játszani kellett.
Először az árnyékban kezdtünk játszani, de reggel lévén ott hűvös volt, így kiültünk a napra. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet úgy tizenegy óra felé. :) A játékot felfüggesztettük egy ebéd erejéig. A strand felé elég sok étterem van, így választék az volt. Végül Gyros tálat ettem. Mikor megkérdezték lehet-e csípős, még nem tudtam, mit vállalok be. Az első falatnál végigmarta a torkom, de isteni fonom volt. Az ára ugyan nem túl kedvező, de elég sokat adtak, úgyhogy megérte.
Ebéd után irány a Balaton! Hogy milyen volt? HIDEG! Iszonyat hideg volt, de persze azért belementem, és egy idő után megszoktam.
Délután visszatértünk a társasunkhoz, majd előkerült egy újabb. Senkit ne tévesszen meg a neve(IQ gyerekeknek), elég utálat egy játék.


Egyedül az árnyékképről összerakós feladat a nehéz, na, meg a memóriám sem volt a toppon, de nem vagyok tökfilkó (természetesen senki nem az - írták az ismertetőben).
Aztán az este... A délután folyamán szállingózni kezdett egy legénybúcsús csapat, mi pedig szépen komótosan készülődtünk a szalonnasütéshez. Én részemről csak ültem a tűznél, aztán végül is egész jó buli alakult ki, főleg mivel a mi csapatunk is kiegészült még pár fővel, így együtt elég sokan voltunk :)

Szombat:
A reggelt nem kívánom senkinek! Újabb "Gazdálkodj okosan!" úgy tizenegy óra felé.
Most sem nyertem, de legalább a kocka az én oldalamon állt. Elég sok alkalommal dobtam hatost, vagy léptem "újra dobhatsz" "haladj tovább a ... mezőre" helyre, ami időnként elég poénos volt.
Ebédre újabb fincsi Gyros, bár akkor már nem volt olyan csípős, pedig ugyanúgy kértem...
A Balaton vize azonban melegebb volt, így még éjszaka is lementünk, akkor viszont meglepően meleg volt. Mindenki azon aggódott, hogy vigyek zoknit, meleg ruhát...stb, mert fázni fogok, hát nem fáztam. :)

Vasárnap:
Három óra alvás után ébresztő, és pakolás, majd indulás. Szerencsémre nem hagytam ott semmit, legalább is nem hiányzik semmim. Itthon egész nap aludtam, háromszor ébredtem fel, de mindegyik alkalommal visszaaludtam. :)

Az egyetlen hátulütője, hogy megfáztam.Bár az nem tisztázott, hogy ott, vagy itthon kedd hajnalban, de ez már egy másik történet. :)

Ti hol nyaraltatok az idén?

2013. augusztus 31., szombat

Kedvencek - augusztus

Szó, mi szó nem sok mindent használtam augusztusban, és így nem sok új kedvencet sikerült összeszednem, de azért így is lett egy-kettő.

Smink terén elég minimális lett az eredmény (ezért is csináltam most több kategóriát), mivel munkába nem igazán agyaltam a sminkemen. Megvolt egy alapsmink, amit minden nap elkészítettem és slussz. :)
Na, nézzük!

1. Avon Solution VIP színezett hidratálókrém:
Ámulat! A húgom annyira áradozott róla, hogy muszáj volt kipróbálnom, de mikor kinyitottam, el sem tudtam képzelni, mit tudhat. Alapjába véve egy tört fehér színű krém apró kis valamikkel, ami természetesen hagyja az arcot, de mégis kiemeli a színét és egy enyhe színt is ad neki, bár az utóbbit nehezen lehet elhinni egy fehér krémről. A hidratáló képessége bámulatos, és még a káros napsugárzástól is véd. A hónap nagy részében ezt használtam és egyszer sem égtem le. Mondjuk éppen tegnap kérdezgették tőlem, hogy strandoltam-e, úgyhogy valószínűleg egy kicsit megfogott a nap, de nem ég, csupán egy enyhe pír volt az orromnál.

2. Oriflame Corrector Kit:
Egy ilyenre már nagyon-nagyon rég óta vágytam, így mikor elég kedvező áron megláttam a katalógusban, kérdés sem volt, hogy megrendelem-e. Nem olyan rég óta használom, de állíthatom, hogy megéri az árát. :)
A sárga a kék színű karikákra való a szem alatti részen. Tökély! Azon túllendülve, hogy egy kicsit nehezen eldolgozható azon a területen, szép üde szemeket varázsolhattok vele. ;) Aztán a zöld a pirosságra, esetleges pattanásokra való. Ezzel nem mindig vagyok kibékülve. Bár remekül fed, de enyhén létszik a zöld színe, és ez mondjuk a homlokom esetén elég szembetűnő, így csak púderrel együtt ajánlatos használni. Bár valószínűleg a barnaságom az oka, majd télen a fakó fehér képemen nem fog látszani. :) A barna egyéb bőrhibákra való korrektortól viszont elképedtem. Először azt hittem, túl sötét lesz (már akkor tudtam, mikor megrendeltem, de gondoltam, majd keverem), erre majdhogynem világos. Remekül fed, nem olvad le olyan könnyen. Bátran ajánlom mindenkinek. :)

3. Rose Soft Labello:
Rúzs- és szájfényelvonás következett be nálam ebben a hónapban, mivel munkába nem nagyon akartam rúzst viselni, a szájfényt meg újra és újra kellett volna kenni, így leginkább ezt a labellot használtam. Enyhe rózsaszín szín, pazar illat... egyedül az állaga zavar, nekem időnként kicsit nehéznek tűnik. :)

4. Avon Super Shock zselés szemhéjtus (Blackneed árnyalat):
Egy ideje megvan, mégis most használtam a legtöbbet (szinte minden nap). Először nem volt róla a legjobb véleményem (írtam is róla), de most már hozzászoktam, és a napi sminkem főszereplője lett, amiben semmi mással nem helyettesíthettem volna (maximum szemceruza, de az könnyen lefolyik). :D Imádom :)

Ezek voltam a sminktermékek, egyáltalán nem sok, de nem is sokat sminkeltem mostanában. A következő kategória a kiegészítők:

1. szegecses hajpánt:
Lehet, hogy ez csak az én dilim, de ha összekötöm a hajam, előbb utóbb hátul kilógnak belőle szálak, ami halálra idegesít. Ne, erre jó a gumis hajpánt. Mostanában nem vettem ilyeneket, de aztán anyu rátalált erre, és azonnal beleszerettem. Az első jó pont, hogy fekete, így nem annyira feltűnő (volt már elég sok színes is, de abban hülyén éreztem magam), a másik pedig a szegecsek... odavagyok a szegecses cuccokért.

2. Kék fülbevaló:
Ha jól számolom, négy évvel ez előtt vettem. Akkor odavoltam az ilyen fülbevalókért, ma viszont már a kicsi pontszerű fülbevalókat preferálom. Ez viszont most újra előkerült :)

3. Baglyos nyaklánc:
Életem legszebb és legrosszabb napján vettem (no comment a részletek), nem is hinné az ember, mit találni a búcsúban. Bár alig volt valami, mégis megláttuk a húgommal a bizsukat, és hát csajokból vagyunk, meg kellett néznünk, még ha nem is terveztünk venni semmit sem. Eredetileg mindketten egy másik baglyos láncot néztünk ki, de abból csupán egyetlen darab volt, így voltam olyan rendes és a bronz színű kicsit másmilyen darabot átengedtem neki, aztán ő rátalált erre, így én sem maradtam lánc nélkül. Imásom, a baglyos dolgokat, azon túl, hogy divatos (nem nagyon érdekel), totál odavagyok érte. :)

A kedvenc ruhadarabom egyértelműen a következő felső lett:
Korall szín, arany halálfejek, és a hátulja... Kell ennél több? Szerelem volt első látásra, és mikor néztem,. hogy csupán 1400 Forint, nem hagyhattam ott :)

Kedvenc zene:

Nem a kedvencem, egyszerűen ki nem állhatom, de egy alkalommal a karmesterünk mondta, hogy "Ivett, következik a kedvenced", így rám ragadt. Ahogy a Beki mondaná, ez az én Voldemortom :) "Ne játsszuk, AZT!"
Nem éppen a legjobb, nem populáris zene, bár nekem nem ez a bajom vele, hanem, hogy belepusztulok, akkor sem megy :)

Szóval ezek voltak a kedvenceim (és AZ, AMIT NEM NEVEZÜNK A NEVÉN) :)

Nektek mik voltak a kedvenceitek a hónapban? Nektek is megvan a Voldemortotok? :)

2013. augusztus 30., péntek

Régiből újat

Most kezdődik az iskola. Bár mennyire is fáj, ki kell mondani, itt az idő. Mikor az ember a nyár után visszamegy a suliba, mindig újult erővel vág neki a küzdelemnek és ezt csajok valljuk be, az öltözködésünkkel is jelezni akarjuk. Ha az első napi ruhatervek még nincsenek teljesen kész (nekem sem), akkor jól figyeljetek. Megmutatom milyen egyszerűen dobhatjátok fel a cipőtöket, hogy újnak tűnjön. 

Mindig zavart, ha egy jó állapotú cipőm megkopik, lejön a róla dísz, mert úgy már otromba, de nincs szívem kidobni. Akkor aztán gondoltam egyet és bementem a hobby boltba, vettem néhány strasszt és gyöngyöt, majd fogtam egy pillanatragasztót és szépen felragasztgattam őket. Körülbelül negyed órát vett igénybe, mivel az eltett díszek varrva voltak, így azoknak lecsíptem a végét és egy körömreszelővel egyenesre reszeltem, és néhány gyöngyöt is mg kellett csiszolni, de végül megérte, nekem nagyon tetszik :)

Bátran álljatok neki, így pillanatok alatt kaptok egy új cipőt, és már indulhat is az év, a ruhatáratok frissítésén spóroltatok egyet :)
Puszi mindenkinek, és élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, mert aztán jön a suli :)

Hogy tetszik az ötlet? Szoktátok így frissíteni a cuccaitokat? Mit gondoltok, jó lett?