Olvasni jó!

A tegnapi visszavont bejegyzés (nem lett volna jó, ha a hirtelen felindulásomból keletkezett bejegyzés rossz helyzetbe hozna) után ma egy kicsit más témával készültem.
Sosem hittem volna, hogy egy napon én majd az olvasásra fogok buzdítani, de így lett, mert olvasni igazán jó dolog.
Gyerekként utáltam olvasni, és talán ez azért is van, mert egy kínszenvedés volt megtanulni (igen, erre határozottan emlékszem). Aztán meg ott vannak a kötelező olvasmányok... Unalmasak, hosszúak és ráadásul el KELL olvasni őket. Minddel megszenvedtem elég rendesen, mindig az utolsó pillanatra végeztem, és szinte fizikailag is belebetegedtem az olvasásba. De aztán egyszer csak vége lett. Ha jól emlékszem, az Egri csillagok volt az első, amit idő előtt fejeztem be, bár nagyon későn kezdtem el (most már el merem mondani), így egész napokat átolvastam, és a több mint ötszáz oldalt legyűrtem pár nap alatt. Akárhogy is, nagyon büszke voltam és vagyok magamra, mert a mai napig ki nem állhatom azt a könyvet. Bár azon kevesek közé tartozik, amik valódi könyv formában található meg nálam a saját könyvemként. Mikor negyedik osztály végén megkaptam, még nem is sejtettem, hogy ekkora hatással lesz rám. Nem a történet miatt, sokkal inkább azért az érzésért, amit akkor éreztem.

A kötelező olvasmányokon túl viszont elég sokáig semmit nem olvastam, egészen egy nyári délutánig. Baromira untam már magam, így kínomban átmentem a tesóm szobájába, ahol találtam egy könyvet, vagyis A KÖNYVET csupa nagy betűkkel: a Harry Potter második részét. Annyira unatkoztam, hogy gondoltam, rosszabb már nem lehet, így beleolvastam. Aztán mire észbe kaptam már túl voltam a negyedén a könyvnek, így estére is magamhoz vettem a kötetet, és néhány nap alatt végeztem vele. Persze azonnal rájöttem, hogy ez nem az a fajta könyv, amit csak úgy letesz az ember, azonnal olvasni akartam a többi részét is, holott előtte még a film sem érdekelt soha, ha azt kellett néznem, rendszerint elaludtam rajta.

Bár, még ekkor sem éreztem, hogy szeretek olvasni, csupán azt, hogy ezzel a sorozattal én egy jót szórakoztam. Nem éreztem ezt egészen hosszú ideig. Ám ahogy nőttem egyre jobban lekötött az olvasás, és az irodalmi követelmények is egyre inkább érdekesebbek lettek, és többé nem okozott gondot, ha el kellett olvasnom egy könyvet, ám magamtól ritkán vettem a kezembe akár egyet is.

Az újabb mérföldkő a történetben a Szent Johanna Gimi könyvsorozat volt. Olyan sokan beszéltek már róla, hogy egyszerűen meg kellett tudnom, hogy mitől vannak annyira oda az emberek. Ahogy olvasni kezdtem, újra éreztem azt a mohó vágyat, hogy minél előbb megtudjam, mi következik ez után, és csak úgy faltam az oldalakat. Bár ehhez hozzátartozik, hogy elektronikus úton olvastam, így a telefonom segítségével bármikor tudtam olvasni, akárhol is voltam, anélkül, hogy cipekednem kellett volna. 

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, hogy bár ez nagyon hasznos, a szemeimnek mégsem tett igazán jót, ám a mai napig a legtöbb könyvet így olvasom. Elsősorban azért, mert a könyvek ára manapság az egekben van, a városi könyvtárban pedig nem igazán szeretnek. Bár az iskolai könyvtár választéka is egyre bővül és az utolsó előtti évemre rá kellett jönnöm, hogy egy nagyon klassz hely a suliban (többet voltam bent az utolsó két hónapban, mint az ott eltöltött nyolc év alatt összesen), de mégis, amíg tudom letöltöm a könyveket a telefonomra, vagy a számítógépre és így olvasok. Így bármikor újra elolvashatom őket, mert megvannak, és nem kell rohangálnom értük. Persze nem adja ugyanazt az élményt, mintha valódi könyvet lapozgatnál, de az olvasás élménye azonos. Nem az a lényeg, hogy hol olvasod, hanem, hogy a történet magával ragad, ezáltal egy teljesen másik világba kerülsz.

Az elmúlt időben elolvastam jó pár könyvet és nem is tudnék kedvencet választani. Jelenleg az Alkonyatot olvasom, miután a hétvégén megnéztük filmen az első részt (lehet kinevetni, eddig nem érdekelt, most is csak véletlen néztem, mert már szétvetett az unalom, illetve egyszer láttam a végét), és kíváncsi voltam, mennyivel más, mint a film. Eddig ott tartok, hogy köszönőviszonyban sincsenek (mint ahogy ez lenni szokott) és sokkal jobban tetszik, mint a film, bár most a film is kicsit jobban bejött, mint mikor csak a végét láttam (akkor egyszerűen túl nyálasnak és amúgy is kész röhejnek gondoltam). Most sem érdekel túlságosan a vámpír része, inkább csak az emberi kapcsolatok, a forksi légkör köt le. Persze megkapó a dögös vámpír, de aki a foghagyma bűztől menekülő, vérszomjas, lenyalt hajú, nagy köpenyes vámpírsztorikon nőtt fel, hát nekem nem is igazán vámpír. Sokkal jobban tetszik a rezervátumi megfelelője: "hidegek".

Szóval azt hiszem, csak annyi a titok, hogy az ember megtalálj a számára megfelelő könyvet, hogy megszeressen olvasni. Ha fogékony rá, akkor az elsőt hamarosan követi a második és a harmadik, majd a negyedik, és így tovább. Arról nem beszélve, hogy az olvasás (mindenféle szóbeszéddel ellentétben) sosem megy ki a divatból, és általa nem csak a szókincsed fejlődik, de a világnézeted is változhat, és még egy jó élménnyel is gazdagabb leszel. :)

Ti hogy álltok az olvasással? Melyik könyv volt meghatározó az életetekben? Van most kedvenc könyvetek?