2013. június 6., csütörtök

Haul - Május

Kicsit megkésve, de íme azon dolgok listája, amikhez az utolsó tavaszi hónapban sikerült hozzájutnom.
Mivel a névnapom és a szülinapom is májusban van (még véletlenül sincs kétszer a névnapom, hogy egy távolabbi időpontban ünnepelhessem), így a rengeteg élmény mellett egy két tárggyal is gyarapodott a készletem.
Na, nézzük szépen sorban!

Fehér magassarkú cipő:
Kevés olyan magassarkú cipő van, ami tetszik, de ez látszatra tökéletesnek tűnt. Elsősorban mert fehér. Még sosem volt fehér magassarkúm, mindig csak fekete, és a formája is egyszerű, de elegáns. A bökkenő viszont, hogy olyan kényelmetlen, hogy alig bírtam ki benne egy órát. Egyszer volt a lábamon a "nagy koncert"-kor, de félúton odafelé leváltottam egy lapos cipőre, és a koncert után azonnal szintén visszavettem a laposat, de az alatt az alig egy óra alatt, míg ültem benne (!), addig is épp elég volt. Talán majd itthon kicsit kitaposom és nem lesz gáz, de még nem volt hangulatom felvenni.

Lemax colour alapozó:
Erre mondják, hogy kellemes csalódás. Anyut küldtem el alapozót venni, mert nekem nem volt rá időm, de mikor ezt először megláttam, rögtön meg is bántam, és szitkozódtam magamban, mikor láttam hogy 5-ös árnyalatú. Mikor kinyomtam egy kicsit, akkor is sötétnek tűnt, de mivel a másik elfogyott kipróbáltam, hátha majd púderrel tudom világosítani, de nem volt rá szükség, a szín tökéletes volt. Mindemellett nincs rá írva, de mattíja az arcbőrt és hosszan tart (ami talán rá is van írva), de ezt úgy képzeljétek el, hogy egy tesi órát is kibír. Nem tökéletes a fedése, de más alapozókkal szemben én 2 kilométer futás után sem éreztem zsírosnak a bőröm.  (Amúgy nem futok ennyit csak tesztet csináltunk.)

Miss sporty so perfect korrektor:
A hónap elején szomorúan tapasztaltam, hogy már nem kapható nálunk az eddig használt korrektorom, és amúgy is most egy valamivel erősebb fedésű korrektorra volt szükségem (sok stressz->sok bőrhiba), így esett a választásom a Miss sportyra. Régen a "so matte"-ot használtam, úgy jó néhány évvel ezelőtt, mikor az egész sminkelősdi kirobbant nálam, és akkor szerettem is, csak egy sokkal olcsóbb alternatívát találtam, így el is felejtettem. Ezzel azért nem dúl a szerelem. Állítólag jól elfedi a pattanásokat, hát nem tudom... Nálam nem tökéletes, de az apróbb bőrhibákra nagyon jól megfelel.

Balea Juice Oringe ajakápoló:
Erről sok újat nem tudok mondani, hiszen az egyik előző bejegyzésben itt már írtam róla, és majdnem minden sminkes posztban is elregélem, hogy mennyire odavagyok érte.

Gorden Gold Jewell Brush:
Mióta megvan ez az ecset, sokkal jobban élvezem a sminkelést. Nem sok ecsetem van, így nagyon jól jött, hogy most beszereztem egy gömbölyűbb fejű ecsetet. Leginkább a mélyítővonalhoz használom, de bámulatos az eredmény. Talán csak én látom bele, de a színeket sokkal élénkebben viszi fel, mint az eddig használt kis lapos ecsetem...

Claire's fülbevalók:
Szebb névnapi ajándékot nem is kaphattam volna, hiszen mindig is vágytam valami zenéhez közel álló dologra, és most ezt is megkaptam, és azóta is minden nap a fülemben van valamelyik. El sem hiszem, hogy ilyen jól ismernek néhányan. :)

Oriflame - Very me Get Away körömlakkok:
Gyönyörű tavaszias, nyárias színek. Bővebben a másik blogomon itt írtam róla.

Miss sporty Metal flip 3-as körömlakk:
Szerelem első látásra, csak kár, hogy egyszerre az össze színnel. Nehéz volt a döntés, végül azért ezt a színt vettem meg, mert akkor ez tűnt a legszimpatikusabbnak. Bővebben itt már írtam róla.

Aston körömlakk:
Ajándék lónak ne nézd a fogát! Eszemben sem volt. A legeslegjobb "ne búsulj a hármas matek osztályzóvizsgának" ajándék. Egy nagyon halvány szín, ami kevésbé jellemző rám, de olyan gyönyörű, hogy egyszerűen még én is imádom. Mikor megláttam, sokkot kaptam, hogy mit kezdek én ezzel, mert azt hittem, hogy a másik Aston lakkomhoz hasonlóan ez is matt lesz, és a csillámos matt lakk enyhén fura még nekem is, de nem, Olyan gyönyörűen csillog, hogy semmi szükség fedőlakkra sem. Jobb ötletem nem levén most iz ez van a körmömön, bár kicsit extrázva némi Sponge Bob feeling-ű virággal. :D
Lemax átlátszó fedőlakk:
Ha minden Lemax termék ilyen jó, akkor semmi mást nem veszek ezen túl. Az alapozó után azt kell mondanom, hogy ez is egy álom. Az átlátszó lakkokkal elég sok rossz tapasztalatom van. Volt már olyan is, ami leoldotta a díszítést, vagy épp az alaplakkot, volt olyan, mi sosem akart megszáradni...
Ez viszont a tökéletes fedőlakk. Gyorsan szárad, nagyon szép fényes, és hosszan tart. Átlagos igénybevétel mellett 5 napot kibír, és még akkor is ha nem piszkálom, akkor vállalható állapotban marad, csak megvan az a rossz szokásom, hogy ha meglátom, hogy kopik a körömlakk elkezdem piszkálni, kaparni, a bírt rágcsálni, és így is úgy is vége.

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 8/1:
Nem a sajátom, de miután majdnem egy hónapot vártam rá a könyvtárban úgy érzem simán beállíthatom szerzeménynek. Most kicsit lassan haladok vele, mert reggel ötkor van időm olvasni, míg kiviszem a kutyát az udvarra és a nap többi részén mindig valami mással foglalom el magam. Régen még szoktam este olvasgatni, de amíg le nem kapcsolom a villanyt, addig a kutya sem hajlandó aludni, így ez kilőve.

Szabó Magda: Régimódi történet:
Sajnos még nem kezdtem bele, így nem tudom milyen, mert épp akkor kezdtem olvasni a Szent Johanna gimit, mikor ezt születésnapomra megkaptam, de már várom, hogy elolvassam.

Ha már minden új dologról beszámoltam, ami mostanában hozzám érkezett, meg kell említenem a legédesebb születésnapi ajándékot, aki miatt reggel ötkor kell kelnem, aki miatt nem olvashatok hajnali fél kettőig, aki összerágcsálta a kezemet, felébreszt éjjel, ő Berry a most 9 hetes tacskó kölyökkutya:
Szóval ennyi az én listám, szerintem most a leghosszabb mióta figyelem. Ti hogy álltok? Szoktatok listát készíteni az egy hónapban beszerzett cuccaitokról?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése